HARDWiRED Szalonna Álcázó Központ, játékok, PC, Wii, PlayStation, PS2, X360, PS3, Playstation 3
user pass

2009. augusztus 5. szerda


Megszűnt az Eidos Hungary

Dixie Flatline, 20:55 - : - (111 komment)

Március végén hivatalosan is felvásárolta az EIDOS-t a Square Enix. Az előzetes, kissé naív beszámolók alapján a stúdió alkalmazottjaihoz nem nyúlnak, mivel az óriáscégen belül független egységként élheti tovább életét az egykori brit kiadó és szatelitcégei. A Square Enix azonban kisebb franchise tisztogatást tartott és ennek áldozatul esett az egész jó kritkával illetett Battlestations: Pacific-et készítő Eidos Hungary 55 fős fejlesztőgárdája. A neten keringő belsős infók alapján az egykori alkalmazottak két hónapig még kapják fizetésüket, utána azonban kilátástalan helyzet előtt állnak, hiszen a hazai játékfejlesztés mondhatni romokban hever.

A mostanában NDS projekteken dolgozó Most Wanted-nél is jelentős elbocsátások voltak a napokban. A Stormregiont felvásárló Tentacle Studiosnál elfogyott a pénz, az alkalmazottakat nem fizették ki, így most peres úton próbálják elérni, hogy beragadt fizetésüknek legalább egy részéhez hozzájuthassanak. A Digital Realitynél valami halványan pislákol, a Black Hole egy ígéretes projekten szorgoskodik, a Crytek Hungary pedig igazi nemzetközi olvasztótégely, ahová csak az ajtónálló 12 000 hápés ogre leszkanderozása után lehet bejutni.


   
Hírek & Cikkek \\ Hír hegyek \\ Megszűnt az Eidos Hungary
[Beteszem a kedvenceim közé] Oldalak:   1 2 3 4 5
ALIENwoods
Újkrumpli


Küldök emilt ALIENwoods részére  ALIENwoods profilja  ALIENwoods kommentjei  Honlap csekkolása
Hozzászólások: 6

#111 2009. augusztus 9. 22:30 Vörös riadó! Értesítem a moderátort!    Válasz az eredeti szöveg beidézésével Válasz erre

Ez az esemény várható volt.
Én spec sajnálom, mert ismét egyel kevesebb az amúgy se sok játékfejlesztő cégből hazánkban.

Ahhoz hogy valaki játékfejlesztésből éljen meg nagyon elszántnak kell lenni, és tűrnie azt hogy egyes helyeken megölik a kreativitását, és monoton munkákat kell végeznie az "álom munkahelyen" ahogy korábban fogalmazták :).

A szakemberek megvannak ahhoz, hogy jó programokat lehessen írni, csak ha cégen belül dolgozik az ember pénzért akkor vállalnia kell a megkötéseket és olyat készíteni amivel amit a felső vezetés (kemény 2-3 ember) mond neki. Hogy miért? Mert hiába vannak dizájnerek, végül a 'boss' dönti el, hogy jó-e a program vagy sem. + A megrendelőkhöz való 100% igazodás és egy egy elcseszett dizájn abszolút demoralizáló tud lenni. Nem is beszélve a vég nélküli munkáról.

Én speciel örülök, hogy nem dolgozom ilyen témában. Az ember azt hinné, hogy kiélheti kreativitását ebben a témában és 'fun' amit csinál, de sajnos nem. Ez is ugyan olyan "magyaros" munkahely, és ugyan olyan monoton. Én nem tudom, hogy egy játék mitől lesz sikeres, de azt igen hogy kik azok az emberek akiknek több 'szabadságot' hagynék arra hogy tényleg jót találjanak ki.

Az országban, alapból elég kevés cég van aki ezzel foglalkozik én ezek 90%-a az ott dolgozó emberek elszántsága és önfeláldozása miatt "él". Jó érzés lenne ha nem csak az alsó részen mozgó munkás emberek lennének profik már a több éves tapasztalatukkal, és azzal hogy TANULTÁK a programozást, hanem a menedzsmentbe is tanult emberek ülnének.

Egy biztos, kíváncsi vagyok hogy a köv. 10 évben hol fog tartani EZ "a varázslatos magyar játékipar".
FreelancerMk4
FreelancerMk4, a Szamovárorrú Kakasok bolygójának felfedezője


Küldök emilt FreelancerMk4 részére  FreelancerMk4 profilja  FreelancerMk4 kommentjei  Honlap csekkolása
Hozzászólások: 4067

#110 2009. augusztus 8. 14:46 Vörös riadó! Értesítem a moderátort!    Válasz az eredeti szöveg beidézésével Válasz erre

Legalább kint megbecsülnek téged, legalább is a szavaidból ez jön le. És ezt jó hallani.
Nem kell külföldre menni, hogy az embert megbecsüljék. Lehet dönteni. Ha el tudsz vonatkoztatni a játékfejlesztéstől, akkor nem olyan nehéz.
Én már nem vagyok játékfejlesztő. Nincs is ilyen problémám.
Válasz focsi #108 hozzászólására
deko
Újkrumpli


deko profilja  deko kommentjei 
Hozzászólások: 1

#109 2009. augusztus 8. 13:27 Vörös riadó! Értesítem a moderátort!    Válasz az eredeti szöveg beidézésével Válasz erre

Sajnálattal olvasom az itt leírtakat, főleg amit Wolverine ír, hogy több havi bérével tartoznak cégek. Ebbe a hibába én is bele estem, anno a Brainfactor nevű cégnél, akik a mai napig is tartoznak nekem 3 havi fizetéssel, aztán volt egy másik nevesincslófütty cég, ahol csak 1 havi bérem maradt bent, mert az előzőekből tanulva, időben leléptem.

Hogy miért beetethető az ember ilyen esetben? Mert reménykedik, hiszi azt, hogy a munkája ér valamit és ha gürcöl meg lesz a jutalma.
Anno ügyvédet is fogadtam, hogy behajtsam a pénzem, de nem jutottunk egyről a kettőre, aztán feladtam és elfogadtam úgy, mint tanuló pénz, tehát ha valami haldoklik, nem kell kapitánynak lenni, aki utoljára hagyja el a süllyedő hajót, hiszen csak kis matrózok vagyunk a nagy játékfejlesztés tengerén.

Valamilyen szinten az Eidos katasztrófája korrekt, hogy nem hagyták a népeket tengődni, fizetés nélkül hagyni, hanem időt hagytak nekik, pár hónapot, hogy találjanak ez idő alatt más munkát. Bár kérdés, hol lehet elhelyezkedni itthon azoknak az embereknek, akik a játékfejlesztésre alapozták tanulmányaikat.

Nem tudom ki és mit hol ront el, de azt látom, ha egy cég elér egy kritikus létszámot ez olyan 40 fő felett van, akkor valami koordinációs problémák adódnak, nincs olyan vezető, aki átlátja a projectet, nincs aki megfelelően igazgassa, besiklik az egész olyanok kezében, akik állítják magukról, nagyon értenek hozzá, holott finguk sincs az egészről

Dolgoztam én nagy csapatban, még anno a DR-től is és sikítva menekültem, amikor láttam az a project, amihez felvettek, az életben nem készül el ilyen irányítás alatt. Esküszöm, sírva mentem el, mikor beadtam a felmondásom, elmondtam a vezetőségnek mi és hol a gond, de nem hallgattak rám, csak egy hülye sekiházi szárcsá-nak tartottak, aki könnyeit sírattja egy vödörbe, amit majd valahol kiboríthat. A Cég fél év múlva becsődölt.. de ki vagyok én hogy ezt lássam, ki vagyok én, hogy a szavaimat olyan emberek felé irányitsam, akik lófaszjózskasenkinek titulálnak.

Ha gond van és valaki kimondja, nem csak hallani kellene, de megérteni.
focsi
Újkrumpli


Küldök emilt focsi részére  focsi profilja  focsi kommentjei 
Hozzászólások: 6

#108 2009. augusztus 8. 11:58 Vörös riadó! Értesítem a moderátort!    Válasz az eredeti szöveg beidézésével Válasz erre

Legalább kint megbecsülnek téged, legalább is a szavaidból ez jön le. És ezt jó hallani.
Nem kell külföldre menni, hogy az embert megbecsüljék. Lehet dönteni. Ha el tudsz vonatkoztatni a játékfejlesztéstől, akkor nem olyan nehéz.
Válasz FreelancerMk4 #107 hozzászólására
FreelancerMk4
FreelancerMk4, a Szamovárorrú Kakasok bolygójának felfedezője


Küldök emilt FreelancerMk4 részére  FreelancerMk4 profilja  FreelancerMk4 kommentjei  Honlap csekkolása
Hozzászólások: 4067

#107 2009. augusztus 8. 00:41 Vörös riadó! Értesítem a moderátort!    Válasz az eredeti szöveg beidézésével Válasz erre

nem a magyar tempohoz vannak szokva (aki dolgozott a DR-nel, az erti mire gondolok)
Yup. Kifelejthetné azt el...

Legalább kint megbecsülnek téged, legalább is a szavaidból ez jön le. És ezt jó hallani.
Válasz Wolverine #106 hozzászólására
Wolverine
Epertorta-radar kezelő


Küldök emilt Wolverine részére  Wolverine profilja  Wolverine kommentjei 
Hozzászólások: 502

#106 2009. augusztus 7. 20:54 Vörös riadó! Értesítem a moderátort!    Válasz az eredeti szöveg beidézésével Válasz erre

Azert nem mindenkit lehet beetetni. Aki megteheti, az mar nincs az orszagban. Engem anno beszopattak a DR-ben, majd a Storm-nal is. Mindket ceg tobb havi beremmel tartozik, amirol mar lemondtam, mert a magyar jogrendben a munkavallalo egy senki es nem vedi semmi. Semmi keppen nem akartam lemondani a jatekfejlesztesrol, mint grafikus, ezert inkabb leleptem az orszagbol.
Az Egyesult Kiralysag egy akkora ellentete Magyarorszagnak, hogy az leirhatatlan. Itt is van toketlenkedes (nem is kicsi) a fejlesztes soran, de ez majdhogynem bele van tervezve az elejetol. En legalabbis ezt tapasztalom a jelenlegi cegemnel. Ha "jomunkasember" vagy, akkor meg segget is nyalnak, mert az itteniek nem a magyar tempohoz vannak szokva (aki dolgozott a DR-nel, az erti mire gondolok). Szoval eszem agaban sincs megegyszer Magyarorszagon dolgozni a jelenlegi viszonyok mellett.
Válasz nrob #104 hozzászólására
kismalacka hey hay
kismalacka hey hay, a nagyhírű konzol-Cowboy


kismalacka hey hay profilja  kismalacka hey hay kommentjei 
Hozzászólások: 2849

#105 2009. augusztus 7. 19:10 Vörös riadó! Értesítem a moderátort!    Válasz az eredeti szöveg beidézésével Válasz erre

Szerintem a közeljövőben sok játékfejlesztő erőteljesen lefaragja a fejlesztési költségeket. Ezt jobb fejlesztési módszerek használatával, okosabb tervezéssel fogják elérni. Ennek én már most látom a jeleit, pl. a Dead Space vagy a Mirrors Edge játékoknál nagyon szépen látható volt.

Persze ehhez az is kellett, hogy rendelkezésre állnak kiforrott technológiák, ötletek, sémák.

Továbbá inkább olyan játékokra érvényes ez a gondolatom, amelyek nem a legpopulárisabbak. Ezeknek is van piaca, de nem adnak el belőlük 3-4-5 vagy több millió darabot.

Szerintem a magyar játékfejleszőknek csak ez az egy esélyük, sőt nekik még okosabban kell tervezni, még jobb ötleteik kell hogy legyenek, mert kevesebb pénzük lesz mint a nyugatiaknak, és kevesebb tapasztalatuk is van.
nrob
Felderítő


Küldök emilt nrob részére  nrob profilja  nrob kommentjei 
Hozzászólások: 315

#104 2009. augusztus 7. 16:33 Vörös riadó! Értesítem a moderátort!    Válasz az eredeti szöveg beidézésével Válasz erre

És elnézve, hány helyen megvezették már az embereket, azon csodálkozom, hogy egyáltalán még eltűrik az ilyeneket. Azonban ennélfogva részben magunknak is köszönhetjük, hogy hagyjuk őket hamukázni, sőt ezzel valamelyest mi is rontunk még a helyzeten.
nrob
Felderítő


Küldök emilt nrob részére  nrob profilja  nrob kommentjei 
Hozzászólások: 315

#103 2009. augusztus 7. 16:10 Vörös riadó! Értesítem a moderátort!    Válasz az eredeti szöveg beidézésével Válasz erre

Mivel nincs retorzió, így itt bármit meglehet tenni. Jobb helyeken viszont egy becsődölt cégnél az első, hogy a felelősöktől mindenüket elveszik.
Válasz FreelancerMk4 #102 hozzászólására
FreelancerMk4
FreelancerMk4, a Szamovárorrú Kakasok bolygójának felfedezője


Küldök emilt FreelancerMk4 részére  FreelancerMk4 profilja  FreelancerMk4 kommentjei  Honlap csekkolása
Hozzászólások: 4067

#102 2009. augusztus 7. 16:04 Vörös riadó! Értesítem a moderátort!    Válasz az eredeti szöveg beidézésével Válasz erre

Akkor még bónusszal is kecsegtettek, de végül malusz lett belőle. :(
Sajnálattal hallom. Ez az itthoni vezetéseknek nagyon megy. Hazudnak egy sort, hogy nőjjön a morál és a munkakedv, esetleg vállalj be túlórát is, igérgetnek mindent... azt a végén hallasz egy sor kifogást, aminek persze a fele sem igaz, és az igért dolgoknak a felét sem kapod meg a végére, mig te halálba dolgoztad magad. Valahogy az ilyen vezetőket kéne sokkterápiára küldeni, hogy leszokjanak a hazudozásról egyszer és mindenkorra.
Válasz nrob #101 hozzászólására
nrob
Felderítő


Küldök emilt nrob részére  nrob profilja  nrob kommentjei 
Hozzászólások: 315

#101 2009. augusztus 7. 16:01 Vörös riadó! Értesítem a moderátort!    Válasz az eredeti szöveg beidézésével Válasz erre

gondolom onnantól fogva nem kaptak az ott dolgozók fizetést sem.

Abban az évben még igen, de tavaly már csak a nettót(!), így áprilisig úgy tűnt, "minden" oké...
Akkor még bónusszal is kecsegtettek, de végül malusz lett belőle. :(
Válasz FreelancerMk4 #99 hozzászólására
Malebolgia2
Őrmester


Küldök emilt Malebolgia2 részére  Malebolgia2 profilja  Malebolgia2 kommentjei 
Hozzászólások: 431

#100 2009. augusztus 7. 15:57 Vörös riadó! Értesítem a moderátort!    Válasz az eredeti szöveg beidézésével Válasz erre

100 :)
FreelancerMk4
FreelancerMk4, a Szamovárorrú Kakasok bolygójának felfedezője


Küldök emilt FreelancerMk4 részére  FreelancerMk4 profilja  FreelancerMk4 kommentjei  Honlap csekkolása
Hozzászólások: 4067

#99 2009. augusztus 7. 15:52 Vörös riadó! Értesítem a moderátort!    Válasz az eredeti szöveg beidézésével Válasz erre

Az Eidosnál számomra úgy tűnik, hogy a Battlestations mégsem volt elég jó. Lehet kegyetlenül hangzik, de sajnos ez attól függ, milyen mércével nézzük.
Igen ez nézőpont kérdése. Nekem mondjuk jobban tetszett, mint a legtöbb agyon hype-olt cucc. A trailerek is hangulatosak voltak, főleg az amcsi CGI trailer. Megkapó volt az egész. Voltak ugyan hibái (Szinkron, script hibák), de ettől függetlenül nekem a kedvencem lett.

Az eladás meg sajnos mindig a kiadón múlik. Nem egy program volt, ami etalon lett, esetleg hibái ellenére klasszikus (pl. Advent Rising), de a kiadó töketlenkedése miatt bukott az egész. Erre talán a Valve az egyik legjobb példa. Egykoron nagyon jók voltak, most meg közröhej tárgya a cég az L4D2-vel és a HL2 Episode 3-al, pedig azt lehet garantálni, hogy jó lesz mindkettő, de egyszerűen annyira sokat akarnak markolni, annyira hiteltelenné váltak az emberek szemében is, hogy hosszú távon lehet, hogy ez lesz a bukásuk. Magyarországon a játékfejlesztés dettó ugyanez. Többet akarnak markolni, mint amit elbirnak. Sokan többet vállalnak be, mint amit elbirnak, mások pedig csak igérgetnek háttér nélkül. Akik meg nem igy tesznek és megpróbálnak valamit felmutatni, azokat meg a kiadók töketlenkedése, tétlensége vágja haza.

A Stormot tavalyelőtt mondhatni teljesen eladták. Meglátásom szerint az addigi tulajdonos akkor jól járt, és talán nem is izgatta mi lesz azután.

Valahogy sejtettem... gondolom onnantól fogva nem kaptak az ott dolgozók fizetést sem.
Válasz nrob #97 hozzászólására
nrob
Felderítő


Küldök emilt nrob részére  nrob profilja  nrob kommentjei 
Hozzászólások: 315

#98 2009. augusztus 7. 15:49 Vörös riadó! Értesítem a moderátort!    Válasz az eredeti szöveg beidézésével Válasz erre

A Stormot tavalyelőtt mondhatni teljesen eladták. Meglátásom szerint az addigi tulajdonos akkor jól járt, és talán nem is izgatta mi lesz azután.
Válasz FreelancerMk4 #96 hozzászólására
nrob
Felderítő


Küldök emilt nrob részére  nrob profilja  nrob kommentjei 
Hozzászólások: 315

#97 2009. augusztus 7. 15:45 Vörös riadó! Értesítem a moderátort!    Válasz az eredeti szöveg beidézésével Válasz erre

A Stormnál a 7th Age egy jó mentőöv lett volna, csak kicsit elkéstek vele. Évek mentek el a Cold War fejlesztésére, holott szinte minden adott volt a next gen konzol irányhoz. Ők akkor úgy gondolták, a PC-s RTS jó választás (hiába voltak erős kétségek effelől), és most úgy tűnik mégsem volt az.
De az is elképzelhető, hogy eleve el akarták adni a céget, így meg mindegy akkor hogyan döntöttek.

Az Eidosnál számomra úgy tűnik, hogy a Battlestations mégsem volt elég jó. Lehet kegyetlenül hangzik, de sajnos ez attól függ, milyen mércével nézzük.

A fájó az, hogy hiába dolgoznak bárhol jól az emberek (a többség), ha néhány félresikerült dolog miatt utána mehetnek amerre látnak. És kíváncsi lennék, hogy akiknek ezt köszönhetik, azokat mennyire érintik a következmények.
De amúgy meg mindegy is, mindenkinek magának kell elszámolnia, ami meg már lelkiismeret kérdése.
Válasz FreelancerMk4 #94 hozzászólására
FreelancerMk4
FreelancerMk4, a Szamovárorrú Kakasok bolygójának felfedezője


Küldök emilt FreelancerMk4 részére  FreelancerMk4 profilja  FreelancerMk4 kommentjei  Honlap csekkolása
Hozzászólások: 4067

#96 2009. augusztus 7. 15:27 Vörös riadó! Értesítem a moderátort!    Válasz az eredeti szöveg beidézésével Válasz erre

Én azt nem értettem ebben a Tentacle ügyben, hogy a DR előtte dőlt be részben a velük kötött üzlet miatt, aztán egy halom ember átmigrálta magát az SR-hez, és ők meg hirtelen lázasan leszerződnek ugyanazzal a kiadóval (majd bedőlnek)??? wtf?
Én ezt vezetői hibának tudom be, de passz, hogy mi volt a valóságban a háttérben (De elsőre ennek tűnik.). De őszintén ezt én sem értem. Egy cég bedől a kiadó fizetésképtelensége miatt, majd a másik leszerződik ugyanazzal. Bár mondjuk van tippem, hogy az SR esetében mi mehetett a háttérben.

Gondolom a vezető megkötötte a szerződést a Tentacle-al, majd még a bedőlés előtt eladta az ő ráeső részét szép haszonnal, majd elhagyta a Titanicot a jéghegy előtt.
Válasz tmt #95 hozzászólására
tmt
Harci szőrzet elemző


Küldök emilt tmt részére  tmt profilja  tmt kommentjei 
Hozzászólások: 249

#95 2009. augusztus 7. 15:19 Vörös riadó! Értesítem a moderátort!    Válasz az eredeti szöveg beidézésével Válasz erre

Én azt nem értettem ebben a Tentacle ügyben, hogy a DR előtte dőlt be részben a velük kötött üzlet miatt, aztán egy halom ember átmigrálta magát az SR-hez, és ők meg hirtelen lázasan leszerződnek ugyanazzal a kiadóval (majd bedőlnek)??? wtf?
Válasz nrob #93 hozzászólására
FreelancerMk4
FreelancerMk4, a Szamovárorrú Kakasok bolygójának felfedezője


Küldök emilt FreelancerMk4 részére  FreelancerMk4 profilja  FreelancerMk4 kommentjei  Honlap csekkolása
Hozzászólások: 4067

#94 2009. augusztus 7. 14:56 Vörös riadó! Értesítem a moderátort!    Válasz az eredeti szöveg beidézésével Válasz erre

De vannak akik inkább átgázolnak másokon a saját kicsinyes érdekükért, és végül ennek egy csomóan isszák meg a levét.
Általában sajnos pont ez szokott lenni amit irsz.

Az SR-t közvetlenül a TT húzta csődbe

Ha jól hallottam az SR-nél már korábban is voltak problémák. Ha nem a TT húzta volna csődbe, akkor más miatt döltek volna be.

az Eidost pedig a Square Enix szünteti meg.

Spekulálni nem akarok. De ha a management nem játszott közre a bedölésben, akkor az viszont a ritka esetek egyike lenne. Annyit tudok viszont, hogy az Eidos legalább megpróbált valamilyen minőséggel szolgálni a Battlestations Pacific-el. Sajnálom, hogy végük.
Válasz nrob #93 hozzászólására
nrob
Felderítő


Küldök emilt nrob részére  nrob profilja  nrob kommentjei 
Hozzászólások: 315

#93 2009. augusztus 7. 14:48 Vörös riadó! Értesítem a moderátort!    Válasz az eredeti szöveg beidézésével Válasz erre

Igy értettem én is, hogy "kit lehet".
Bár nem tudom, ez mennyire befolyásolja a jelenlegi helyzetet. Az SR-t közvetlenül a TT húzta csődbe, az Eidost pedig a Square Enix szünteti meg.
Viszont az okozatnak vannak előzményei is, így ha a csőcselék helyett a jó munkásembereket tartják meg, akkor csökkentik a bedőlés kockázatát. De vannak akik inkább átgázolnak másokon a saját kicsinyes érdekükért, és végül ennek egy csomóan isszák meg a levét.
Ezért is gáz, hogy esetenként az ilyen döntések közrejátszanak abban, ami most van.
Válasz FreelancerMk4 #92 hozzászólására
FreelancerMk4
FreelancerMk4, a Szamovárorrú Kakasok bolygójának felfedezője


Küldök emilt FreelancerMk4 részére  FreelancerMk4 profilja  FreelancerMk4 kommentjei  Honlap csekkolása
Hozzászólások: 4067

#92 2009. augusztus 7. 13:19 Vörös riadó! Értesítem a moderátort!    Válasz az eredeti szöveg beidézésével Válasz erre

Amúgy meg LY mondta jól, hogy
Aki nem melózik rendesen azt seggbe rúgják, ennyi :)
Igen, ezt így kell csinálni.
Kérdés persze, hogy kit lehet és kit nem...
Ebben LY-nak teljesen igaza van. Csak mondjuk ahogy én is tapasztaltam és ahogy a legtöbben is irták, gondolom sokan ugyancsak tapasztalat alapján, soha nem azokat rúgták seggbe a régi cégeknél aki nem dolgozott, hanem általában azokat baszogatta a főnökség és csicskásaik akik dolgoztak is valamit. A probléma az itt kezdődött. De legalább a Digic-nél még rendet tudnak tartani. Gondolom ők ezért is tartanak ott ahol tartanak.
Válasz nrob #91 hozzászólására
nrob
Felderítő


Küldök emilt nrob részére  nrob profilja  nrob kommentjei 
Hozzászólások: 315

#91 2009. augusztus 7. 13:11 Vörös riadó! Értesítem a moderátort!    Válasz az eredeti szöveg beidézésével Válasz erre

Azért nem teljesen így van ez.

Pl. az SR-nél voltak még durva dolgok. Megkérdőjelezhető kirúgások, fizetési sumákolások és hitegetések, sőt amikor már reménytelen volt az egész, még akkor is kavartak a kilépő papírokkkal. Mondjuk többnyire fizettek rendesen, de végül és közben még jópáran pórul jártak. Természetesen mindenkit lehetne kifogásolni, de ezek a dolgok sokaknak betettek, és ezért szégyenletes amit műveltek ott egyesek.
Az MW nekem úgy tűnik, hogy a változások ellenére próbálta mindig tartani magát. Sajnos ennek voltak áldozatai (pl. tavaly és most is), de legalább még működik és van rá remény, hogy rendbejönnek a dolgok.
A DR-ről jóideje nem nagyon lehet hallani, ami vagy jót jelent vagy nem. Sok jó ember megfordul(t) ott is, de SZVSZ az IG2 óta (10 éve) nem nagyon jöttek nekik össze a dolgok, ami engem az SR-es CP1-re emlékeztet (az azóta ott történtekre). Szóval ideje lenne nekik is talpra állni, mert így valóban egyre "furcsábbak".
A Crytek-ről szállingóznak érdekes pletykák, mindenesetre sokmindent elárul róluk, ha inkább lelépnek onnan is az emberek. Én még szorítok, hogy hozzák a színvonalat (játékok és a csapat terén is), hiszen nagy lehetőségeik vannak nekik is.

Összegezve, ha esetleg voltak, vannak is kétségeink a cégvezetéseket illetőleg, többé-kevésbé azért sokat is köszönhetünk nekik. Nem azt mondom, történnek szemét húzások, amik lassacskán lehet megbosszulják magukat, de úgy tűnik ilyenkor sem a felelősek kárára.
Amíg meg nincs egy kirívóan sikeres cég, addig felesleges is egymásra mutogatni. Az Eidos-nak, Storm-nak annyi, szomorú de igaz. Ezért is örüljünk, hogy vannak még idehaza lehetőségeik a játékot készíteni vágyóknak.

Annak, hogy mi egymásnak esünk, pedig nem sok értelmét látom. Mindenkiben lehet hibát találni, és talán így is van jó, hogy különbözőek vagyunk. Amúgy meg LY mondta jól, hogy
Aki nem melózik rendesen azt seggbe rúgják, ennyi :)
Igen, ezt így kell csinálni.
Kérdés persze, hogy kit lehet és kit nem...
Válasz carlo #84 hozzászólására
tmt
Harci szőrzet elemző


Küldök emilt tmt részére  tmt profilja  tmt kommentjei 
Hozzászólások: 249

#90 2009. augusztus 7. 13:02 Vörös riadó! Értesítem a moderátort!    Válasz az eredeti szöveg beidézésével Válasz erre

Na, pont ettől kéne megszabadulnia a magyar játékfejlesztésnek. Voltam úgy, hogy próbaképpen (nem akartam odamenni dolgozni) elmentem egy interjúra, ahol annyi történt, hogy elbeszélgettem a főprojektmanagerrel, aki elmesélte, hogy mivel úgy is ismerjük egymást, hétfőn már kezdhetnék is. Semmi gyakorlati felvételi, semmi elméleti, motivációra vonatkozó kérdések, semmi semmi.

Nem értek veled egyet. Nálam a hozzáállás, munkamorál nagyobb hangsúlyt kap, amikor arról kell dönteni szeretnék-e együtt dolgozni valakivel. A programozás már régóta nem egyéni munka. Jó néhány gurut, kóder zseninek kikiáltott kollégát láttam, akik képtelenek voltak együtt dolgozni a kollégákkal.
Ahhoz, hogy valaki az interjúkon jól szerepeljen szerintem gyakorlat kell. Meg lehet etetni sok kérdezőt. A lényeg úgyis a próbaidő alatt derül ki.
Gondolom a főprojektmanager nem arra alapozta a döntését, hogy milyen jól piáztatok be minden este a koleszos évek alatt ;-)
Amit leírtál, azzal egyetértek, a csapatmunka sokkal fontosabb nagy projekteknél, mint az egyéni zsenialitás (persze nem baj, ha van :)). Amit arról az adott szituációról írtam, az nekem azért volt komolytalan, mert amikor ezzel az arccal megismertük egymást (nem igazán alaposan, egyszer-kétszer beszéltünk), akkor én még mint 3d/2d artista dolgoztam, és nem mint kóder. Igaz, addigra már elég sok idő eltelt, és volt a hátam mögött kb. 4 év projektes programozás (persze nem arról volt szó, hogy a grafikus gyerek hirtelen megtanult kódolni, ment az már majd 20 éve). De ő ezt nem tudta, és nem is tűnt úgy, hogy érdekli. Ezt találtam rossznak.
Válasz focsi #86 hozzászólására
nrob
Felderítő


Küldök emilt nrob részére  nrob profilja  nrob kommentjei 
Hozzászólások: 315

#89 2009. augusztus 7. 09:48 Vörös riadó! Értesítem a moderátort!    Válasz az eredeti szöveg beidézésével Válasz erre

Úgy látszik, hogy amihez már több pénz és ember kell, abban nem tudunk olyan kiemelkedőt alkotni.

A játékiparral kapcsolatban szerintem az is probléma, hogy hónapok (casual, handheld) vagy évek (AAA) fejlesztési idejére kell befektetni folyamatosan sok ember munkáját, és ezekhez nagyon sok pénzt. Az eredménytől függően pedig elég kétséges, hogy milyen sikerrel. Ráadásul egy ennyire dinamikusan fejlődő/változó (technikailag, "divatilag") területen kell előrelátónak lenni, mindenkinek.
Másrészt úgy láttam idehaza, hogy a tervezés nem igazán sikerül jól (néha szinte semennyire). Pedig ebben a szakmában is elég fontos lenne, hiszen nem lehet már annyira sodródni a dolgokkal, vagy könnyen terelgetni a projekteket, mint régen. Véleményem szerint itt is fejlődni kellenünk.
Harmadrészt, szomorúan tapasztaltam és látom, hogy az emberek milyen könnyen munkanélkülivé válhatnak. Ezt az utóbbi években egyre intenzívebben lehet érzékelni, ami bizony meglátszik az emberek hozzáállásán is a dolgokkal kapcsolatban. A csalódottság, kiábrándultság - gyakori stressz - miatt nem is olyan könnyű már lelkesnek és kitartónak maradni.
A sikerhez pedig mindezek elengedhetetlenek, a tőke (anyagi, szellemi) és elkötelezettség, hogy szinte mindenki szívvel-lélekkel tegye a dolgát. Amihez úgy lássák, minden biztosított, megfelelő finanszírozás a befejezésig, és hibátlan tervek - üzletileg és fejlesztésre vonatkozólag is.

Tehát ebben a soktényezős felállásban nem is meglepő, hogy gyakran nem stimmel valami...
focsi
Újkrumpli


Küldök emilt focsi részére  focsi profilja  focsi kommentjei 
Hozzászólások: 6

#88 2009. augusztus 7. 00:15 Vörös riadó! Értesítem a moderátort!    Válasz az eredeti szöveg beidézésével Válasz erre

Meg bízom benne, hogy előbb-utóbb csak fejlődni fog a hazai ipar és lesz legalább egy igazán nagy világsikerünk.
Miért pont a játékfejlesztésben lenne?
Filmekben hol vagyunk? Könnyűzenében hol vagyunk? Cuki-cuki vagyok ;-)
Különben vannak máshol, csak a mi érdeklődési körünkön kívül. Világhírű operaénekeseink vannak, komolyzenészeink, sportolóink ...
Válasz nrob #82 hozzászólására
focsi
Újkrumpli


Küldök emilt focsi részére  focsi profilja  focsi kommentjei 
Hozzászólások: 6

#87 2009. augusztus 7. 00:07 Vörös riadó! Értesítem a moderátort!    Válasz az eredeti szöveg beidézésével Válasz erre

Miért kötelező egy embernek, aki már fejlesztett játékot, továbbra is kézzel-lábbal játékot fejlesztenie? Nekem is szívügyem a dolog, de ha olyan a helyzet, ill. nem tudok belőle értelmes, biztos megélhetést teremteni, akkor mást kell csinálnom, ez van.
Ezzel viszont egyetértek. Sokan nem tudják elképzelni, hogy ne játékot csináljanak. De lehetek én az ellenpélda én sem azzal foglalkozom már.
Válasz tmt #72 hozzászólására
Oldalak:   1 2 3 4 5
Hírek & Cikkek \\ Hír hegyek \\ Megszűnt az Eidos Hungary

HARDWiRED™

Szalonna álcázó központ

  - 1997-2010 © Minden Jog Fenntartva!

Video és számítógépes játék centrum -

PC Xbox 360 PS3 Wii Playstation 2 PS2 Mozi Trailer 3D Képek